Abstract
<jats:p>E tanulmánykötet négy írása a magyar zenetudomány egyik legmaradandóbb, ám mindmáig vitatott kérdéskörét tárgyalja: Lendvai Ernő (1925–1993) tengelyelméletének érvényességét és alkalmazhatósági körét. Ezt az elméletet, amelyet a szerző Bartók Béla műveinek kutatásából szűrt le, hét évtizede vitatja a szakmai közvélemény, ám az alkalmazhatóság körüli nézetkülönbségek megakadályozták szélesebb körű elfogadását. Györffy István a tengelyrendszer érvényességi köreit jelöli ki. Kimutatja, hogy Lendvai elmélete pontosan írja le a kései romantika bomló tonalitásának törvényszerűségeit – amelyek Bartók műveiben is nagymértékben továbbélnek –, Mozart esetében azonban csak korlátozottan érvényesül. Ordasi Péter éppen ezt a mozarti világot vizsgálja alaposabban, és bemutatja, hogy a tengelyelv már ott is meghatározó jelentőséggel bír. Beischer-Matyó Tamás zeneszerző tovább tágítja az elv érvényességi körét: Erkel Ferenc Bánk bán című operájában mutatja ki a tengelyes gondolkodás markáns jelenlétét. Végül Dalos Anna a Lendvai-recepció kritikai értelmezését adja. A kötet szövegei így – minden szempontot mérlegelve – e máig neuralgikus kérdéskörben elevenítenek meg egy korábban nem artikulált vitát a magyar zenei közéletben.</jats:p>