Abstract
<jats:p>ct A pszichodiagnosztika, a pszichés állapot felmérése – hazánkban és nemzetközileg is – a klinikai pszichológiai munka egyik alappillére. A klinikai munkához szükséges alapkompetencia-területek és készségek jelentős része a lelki működés sajátosságainak felméréséhez, a pszichés zavarok diagnosztikájához kapcsolódik. A pszichodiagnosztika a klinikai szakképzésben jelentős arányban van jelen: a pszichodiagnosztikáról szóló félszáz óra előadás, többszáz óra bázisgyakorlat adja a képzés gerincét. A klinikai pszichológus fő feladatainak meghatározása óta a diagnosztikus munkához kapcsolódó „kunsztok” – ahogy Mérei Ferenc emlegette a klinikus speciális készségeit – mindig is központi helyet foglaltak el e szakmában. A diagnosztika összetett feladatát alkotó kompetenciák és készségek elsajátítása már az alapképzés során megkezdődik. A pszichometria, a személyiséglélektan, a különböző módszertani kurzusok mind e klinikai feladatot alapozzák meg. A tanulás azonban nem lineáris pályán halad. A készségek gyakorlása körkörös folyamat, újabb és újabb szinteken, más gyakorlati kontextusban csiszolódik. Ez a nem-linearitás sokszor frusztráló is lehet a jelölteknek. A sok éven át, a képződés eltérő szintjein a lelki állapotok felmérésének lehetetlen feladatával szembesülve a feladat pont e lehetetlenség elfogadása. Mindennek eredménye – jó esetben – egy egyre differenciáltabb emberkép. Ez a könyv a pszichodiagnosztikát pszichodinamikus szempontból közelíti meg. De mit jelent az, hogy dinamikus megközelítés? Jelen esetben két szálon kapcsolódom ehhez a nagy ernyőfogalomhoz. Az egyik technikai, a másik inkább szemléleti. A technikai kapcsolódásomat – ahogyan arra már a könyv alcíme is utal – a könyv központi tárgyának választott Pszichodinamikus Diagnosztikai Manuál (PDM) jelenti. A 2006-ban útjára indult, a DSM és BNO alternatívájaként megjelenő – velük szemben elhelyezkedő – „emberek taxonómiája” születésnapját ünnepli 2026-ban. A nagykorúvá vált manuált pedig egy új, harmadik kiadással (Lingiardi és McWilliams, 2026) „ünneplik” a szerkesztők (McWilliams és Ligniardi) és a szerzők. Első kiadásának megjelenése óta a PDM azonban nemcsak alternatívája a klasszikus kategória-rendszereknek, hanem hidat is próbál létesíteni a nómenklatúra (DSM, BNO) és a pszichodinamikus gondolkodás között. De eközben elsősorban világítótoronyként is szolgál mindazon klinikusok – pszichológusok és pszichiáterek – számára, akik hiányolnak „valamit” a DSM-ből és BNO-ból. Ez a „valami” pont a lélek. A DSM és BNO által képviselt nomotetikus, objektivista megközelítés bár hatékony a statisztikai igények kielégítésében, nélkülözhetetlen a mindennapi klinikai diagnosztikai munkában és kommunikációban, a lélekkel dolgozó szakemberek számára sokszor – érhetően – túl sarkos, túl kategorikus. A dinamikus szemléletű, idiografikus megközelítésű PDM viszont a tünetek szubjektív jelentését, az élményt (angolul találóan lived experience), az élmény alakulásának időbeliségét (ilyen értelemben dinamikáját) helyezi a fókuszba. S még két fontos jellemzője van a PDM-nek: egyrészt számol a klinikus és páciens közti kapcsolattal. Például úgy, hogy minden személyiségstílus – a DSM-ben zavarról van szó – esetében külön foglalkozik a klinikus által a páciens vizsgálata során átélt szubjektív élményekkel, a viszontáttételi érzésekkel; másrészt – és a harmadik kiadásban ez még hangsúlyosabb – a PDM fejlődés-szempontúságot hirdet és képvisel. Életszakaszokra bontva vezet végig a személyiség és a mentálisfunkciók vizsgálatán. A másik kapcsolódási pontom szemléleti. Ez pedig a diagnosztikus folyamatról leválaszthatatlan kapcsolati mozzanat. Természetesen nem új keletű ez az attitűd, és komoly magyar hagyományokkal rendelkezik. Csak egy példát emelnék ki: a munkácsi születésű majd az USA-ba emigrált David ’Dezső’ Rapaport alapította meg a tengerentúlon a klinikai pszichológusi identitást, határozta meg a klinikus feladatköreit. A Rapaporttanítvány Roy Schaffer Rorschach-tankönyvében (Schafer, 1954) a Rorschach-próba interperszonális jellegét hangsúlyozza. A korra jellemző énpszichológiai beállítódású Schafer a Rorschach-válaszok tartalomköreit helyezi az elemzés előterébe, de nagy figyelmet szentel a klinikus és környezete kapcsolati elemzésének. A környezetbe beletartozik a pszichológus és más szakemberek – jellegzetesen a vizsgálatot kérő orvosok – és természetesen a vizsgált beteg közti kapcsolat. A dinamikus megközelítésű betegvizsgálat objektíven nézve nem feltétlenül más, mint bármilyen más vizsgálat. A klinikus attitűdje, az interjút vezető beállítódása azonban meghatározó. A vizsgált emberrel kialakuló kapcsolatot helyezi fókuszba, a kapcsolaton keresztül próbálja a tünetek jelentését megérteni. Mindezt pedig nem magányosan teszi, hanem – modern kifejezéssel élve – kollaboratívan, a pácienssel együtt. Hiszen a páciens tudja elmesélni a történetét – saját életének és tüneteinek, szenvedésének narratíváját csak ő mondhatja el. A narratívák kibontakozásának a klinikus időt s teret adhat, ezzel pedig a másik ember, az ő szenvedése iránti tisztletét is kifejezi, nem helyezve rá nyomást. Remélem, hogy a könyv egyaránt jó bevezető a – jelenleg magyarul még nem elérhető – Pszichodinamikus Diagnosztikai Manuálba, a PDM-be. Alapvetően e kézikönyv szemléletét és – felnőttekre vonatkozó – részeit szerettem volna feldolgozni és ismertetni. Ezt kibővítve és a PDM alkalmazását megalapozva a könyv elején a kapcsolatot, a jelentést előtérbe helyező klinikai interjú fő jellegzetességeiről is írok. A PDM és a dinamikus megközelítésű klinikai interjúval együtt a klasszikus, mondjuk a DMS szerinti diagnosztikus célú interjú (Nussbaum, 2025) alapjainak elsajátítása után vagy azzal párhuzamosan szemléleti alapokat is meríthet az olvasó. A kézirat elkészítése során a Pécsi Tudományegyetem által biztosított Microsoft Copilot mesterségesintelligencia-eszközt kizárólag nyelvi finomításra, néhány ábra kisebb stilisztikai és vizuális finomhangolására, valamint néhány táblázat szerkesztési egységesítésére használtam. A könyv szakmai tartalma, elméleti állításai és klinikai következtetései teljes egészében a szerző saját munkáját tükrözik.</jats:p>